Nagyszombaton végre felfakadhatott az öröm: Feltámadt Krisztus, Alleluja!

Támadjunk föl Krisztussal az isteni életre, az igazi szabadságra, tegyünk hitet tudatosan a feltámadt Krisztus mellett, és ne hagyjuk el őt soha – kérte híveit a nagyszombati feltámadási szertartás és szentmise homíliájában Schönberger Jenő püspök.

Az ünnep izgalmában, húsvéti eledelekkel telt díszes kosarakkal érkeztek a hívek nagyszombaton este a szatmárnémeti székesegyházba, hogy részt vegyenek az este fél kilenckor kezdődött feltámadási vigília szertartáson és szentmisén. Miután nagycsütörtökön az utolsó vacsora termében szemlélték a kenyeret megtörő Isten Fiát, majd együtt virrasztottak vele, nagypénteken követték a keresztúton és megemlékeztek haláláról, nagyszombaton végre felfakadhatott az öröm: Feltámadt Krisztus, Alleluja!

A szertartás a Szentlélek segítségül hívásával, a fény liturgiájával kezdődött, Schönberger Jenő püspök a székesegyház kapujában megáldotta a tüzet, annak lángjával meggyújtották a húsvéti gyertyát, majd a templomba léptek, és lassan szétosztották a fényét a gyertyát tartó hívek között. A félhomályban hangzott el az egyház húsvéti öröméneke, az Exultet, melyet kivételesen Schönberger Jenő püspök énekelt. Az öt olvasmányt is hasonló megvilágításban, a várakozás és a remény hangulatában hallgatták a hívek, majd Dicsőség-re újra megszólaltak a nagycsütörtökön elhallgatott csengők, harangok és az orgona, felkapcsolták a lámpákat, és megkezdődött az Allelujás húsvéti szentmise.

Homíliájában, Schönberger Jenő püspök a tanúságtevésről beszélt híveinek: „Mi azok közé tartozunk, akik nem temetni akarjuk Krisztust, hanem megvallani, elmenni, ha kell a világ végére is azért, hogy hirdessük és tanúságot tegyünk: hiszünk abban, hogy Jézus él, hogy Jézust nem lehet eltemetni. Ki lehet hagyni az Európai Unió alkotmányából, lehet próbálkozni figyelmen kívül hagyni, de Jézus attól még van, attól még él, és attól még ő a világ ura, a mi megváltónk.”

A szentbeszédet követő keresztség liturgiájára készítve híveit, a püspök atya az igazi szabadságról szólt: "Keresztségünkkel új életre születtünk, az istengyermeki életre, és minden húsvéti vigílián megújítjuk keresztségi fogadásunkat. Az Istentől elszakadt világból mi átléptünk abba a világba ahol Isten él. A keresztség szentsége az igazi szabadságra támaszt fel. De ne feledjétek, aki a bűnnek szolgál, az nem szabad. Támadjunk föl Krisztussal az isteni életre, az igazi szabadságra, tegyünk hitet tudatosan a feltámadt Krisztus mellett, és ne hagyjuk el őt soha.”

A főpásztor megáldotta a keresztelő kutat, a ministránsok újra elvitték a húsvéti gyertya tüzét a híveknek, akik így újították meg keresztségi fogadalmukat. Az áldozást követően, régi magyar hagyomány szerint a Szentsírnál „keltegették” Jézust, onnan indult a körmenet, a székesegyházból kilépve, a régi főtér parkja körül. „Feltámadt Krisztus e napon, Alleluja! Hála légyen az Istennek!” - szólt az ének az éjszaka csendjében. A hívek az Oltáriszentség mögött vonulva tértek vissza a templomba, ahol Schönberger Jenő püspök több nyelven kívánt nekik boldog húsvétot és megáldotta a hívek által, kosarakban hozott eledeleket.